Szalagtűző

Szalagtűző – 2019.12.09.
2019. december 9-én a már hagyományosnak mondható szalagtűző műsor keretében a 11.
évfolyam köszöntötte a 12. évfolyamot. Ez az ünnepélyes nap szentmisével kezdődött, melyet
Forgó Miklós atya celebrált. A szentmise keretében megszentelte a végzősök szalagjait,
melyeket a tizenegyedikes diákok feltűztek a végzősöknek.
A szentmise után következett a szalagtűző műsor, amely idén a Holt költők társasága c. film
alapján készült. A rendező, szervező 11. osztályosok nagyon kemény végeztek az elmúlt
hónapokban. Az előkészítő munkát már nyáron elkezdték a forgatókönyv írásával és a
szerepek kiosztásával. Alig kezdődött el a tanév, már az első olvasópróbák következtek, majd
a színpadi próbák. A szalagtűző műsor minden évben igen nagy feladat, így volt ez most is.
Azonban a befektetett energia megérte, mindenki közös munkájának köszönhetően nagy
sikert aratott a darab.
A darabot „írták”, rendezték és színpadra vitték: Nagy Borbála, Cserháti Veronika, Komáromi
Lilla.
A diákok munkáját Gellén-Kunos Margit tanárnő és Bencsik Róbert tanár úr segítette.
Szereposztás:
John Keating, tanár – Komáromi Miklós
Niel Perry, "színész " – Szűcs Gergely
Todd Anderson, " félénk " – Medgyesi Csanád
Knox Overstreet, " romantikus " – Rusz Regő
Charlie Dalton, " Nuwanda " – Papp Dániel
Richard Cameron, " áruló " – Kosóczky Áron
Steven Meeks – Kalmár Péter
Pitts – Borsos József
Tömeg1 – Kalocsai Nóra
Tömeg2 – Perényi Hajnalka
Chris, Knox szerelme – Sebők Boglárka
Mr. Perry, Niel apja – Reisz Gábor
Gale Nolen, rektor – Tóth Jakab
Chet Danburry – Vajda Marcell
Részegek – Dudás Szabolcs, Ótott József
Lányok – Peredi Édua, Váraljai Bori, Bernát Sára
Az eseményen készült fotókat Somorjai Karola készítette:

https://photos.app.goo.gl/XZ7CJSsv9Fv8L5Nq8

https://photos.app.goo.gl/kNZiw6zouocAsAgR8

Comments